A Magna Cum Laude nagykoncertjével indul a Gyöngyösi Advent Három héten át tartó programsorozattal készülődnek a karácsonyra Gyöngyösön. tovább
Kövesd élőben! GIMME SHELTER – ADJ MENEDÉKET segélykoncertet szervez a Pünkösdi Szeretetszolgálat az Akvárium Klubban tovább
Indulnak a Fülesbagoly Tehetségkutatók, 500 üzletben hangzanak el nyertes dalok Három döntős együttes egy-egy dalát nagyjából 500 magyarországi üzletben játsszák majd, a Petőfi Rádió pedig rotációban tűzi műsorára az egyik különdíjas szerzeményét. A jelentkezőknek arra is van esélyük, hogy egy magyar nagyjátékfilmbe bekerüljön 1 dal tovább
Nemzetközi fesztiválon tanulhatott a WMMD delegációja, köztük Lil Frakkal és Fekete Giorgióval tovább
Zana József: Tisztelt oldalborda Ez aztán a nagy ötlet, megmentetted a helyzetet Az asszony, majd hallgatja, és gyanúját elaltatja Minden bajnak annyi az ára, mint amit érte adsz Hogyha szívére adsz, jófiú így maradsz tovább a dalszöveghez 3672
Zana József: Mindig voltak Mindig voltak győztesek, Mindíg lesznek vesztesek, De nem mindegy, hogy hová tartozol. Mindig voltak győztesek, Mindig lesznek vesztesek, Nem elég, ha csak siránkozol. Mindig voltak g tovább a dalszöveghez 3216
Zana József: Szeretni kell Szeretni kell, Ennyi az egész. Te rólad engem lebeszélni nehéz. Csak én érzem nekem mennyit érsz. Ne tétovázz, ha bánt a magány, Hiszen e kérdés rég megoldott talány Ilyenkor eg tovább a dalszöveghez 2832
Zana József: Többről szó se lehet Én nem bánom azt, Hogyha nagy-néha hazakísér, Nem bánom azt sem, Ha lopva a kezemhez ér. Elnézem azt is, Ha átfogja derekam, De többről szó se lehet! Én nem bánom azt, Hogyha tovább a dalszöveghez 1989